
11
Kanapé mindenki örömére
Megkockáztatjuk kijelenteni, hogy az elmúlt, több mint 5 év alatt több ezer bútort adtunk el, javarészt sarokkanapékat, ülőgarnitúrákat, vagy éppen sima kanapét. Számunkra az a fontos, hogy örömet szerezzünk a vásárlóinknak, hogy elégedetten távozzon mindenki, majd mindig örömmel gondoljon ránk, miközben otthonában a kanapéján ül.
A bútorokkal együtt mi is jelen vagyunk az ügyfeleink otthonában, így nem mindegy, hogy milyen üzleti kapcsolat alakul ki közöttünk. A Vevő számunkra elsődleges és akkor is igaza van, amikor idegesítő, illetve amikor nincs igaza. Mosolygunk, kedvesek vagyunk, hiszen megtisztelnek minket a vásárlással, az érdeklődéssel. Ezért mindenki felé a legnagyobb tisztelettel fordulunk.
Bizalomról van szó, hiszen nem 1-2 ezer forintos tételről van szó, ráadásul időnk jelentős részében látjuk, használjuk, érezzük az adott bútort. Ezért is mondjuk, hogy olyan, minth mi is beköltöznénk... Tehát ehhez kell a kölcsönös bizalom, ha ez nincs meg, akkor nincs kapcsolat.
Mindig izgulunk mi is, hogy nehogy bármiféle probléma felmerüljön, akár önhibánkon kívül, mert akkor már rossz szájízzel viszik haza az emberek a bútort. Törekszünk az első pillanattól a zökkenőmentes vásárlásra.
Hisszük, hogy örömet szerezni jó és eddig mindig visszakaptuk a mi általunk nyújtott szeretetet.
Mi az, ami igazán dekoratívvá teheti a nappalit, ha abban két kanapé is van?
A megfelelő elválasztású gipszkarton falazás, falak igazán széppé és dekoratívvá tehetik a nappalinkat. Különösen akkor, ha abban kép darab bézs színű kanapé van. Ezért érdemes jó szakembertől segítséget kérni.
Címkék: