Sarok ülőgarnitúra

A sarok ülőgarnitúra helytakarékos megoldás!


A sarok ülőgarnitúra igazi mentsvár azokban a lakásokban, házakban, ahol minimális szabad hely áll rendelkezésre, már ami a kreatív lakberendezést illeti. Ha eddig úgy gondolta, hogy a hely szűke miatt esélytelen otthonába garnitúrát költöztetnie, akkor itt a megoldás. A sarkak egyik legnagyobb hátránya, hogy nehezen kihasználhatóak, pedig egy talpalatnyi helyet körbefognak. A speciálisan kiképzett bútordarab, azonban éppen arra hivatott, hogy ezt, a látszólag parlagon heverő helyet ki és betöltse. Innentől kezdve a sarkak hasznos felületté avanzsálnak, arról nem is beszélve, hogy a segítségükkel olyan bútorelemek is bekerülhetnek közvetlen közege vérkeringésébe, melyekről azt hitte, hogy sohasem gyönyörködhet bennük. A kicsi hely nem kizáró ok, pusztán nehezítő tényező, ám ez még nem azt jelenti, hogy nem létezik praktikus, kézen fekvő megoldás.

Az ülőgarnitúra kényelmet és komfortot testesít meg, s mint karakteres jegyekkel megáldott bútordarab markánsan befolyásolja környezete hangulatát. Vagyis amikor a konkrét modell kiválasztása kerül célkeresztbe, akkor érdemes a legapróbb részleteket is figyelembe vennie. Például mi az uralkodó trend otthonában? A klasszikus stílus jellemvonásait preferálja, vagy inkább a modern divat jegyei vonzzák? Mik azok a színárnyalatok, amik rendszeresen teret és helyet hódítanak mondjuk a nappalijában? S itt nem kizárólag a bútordarabok képviselte színek az érdekesek, hanem a lakástextíliák közvetítésével megjelenő paletta-tagok is fontosak. Aprólékos munka az összes, ténylegesen kicsi mozaik összeszedése, de a végeredmény érdekében érdemes ezzel némi időt eltöltenie.

A sarok ülőgarnitúra tökéletes helyszín a relaxáláshoz!

A paramétereiben otthonához idomuló modell azon kívül, hogy stabil helykínálóként szolgálhat, igazán értékes helyszínné avanzsálhat mind a pihenés, relaxálás, mind a társasági események szempontjából. Azt is mondhatjuk, hogy központi szereplőjévé válhat közegének, hála közösségteremtő erejének. Erre képes egyetlen garnitúra, mely minden jellemzőjében ízlésének maradéktalanul megfelel, s mely kialakításának köszönhetően egyetlen talp alatti helyet sem enged kárba veszni.

Listázás:
Rendezés:
Somyl kanapé
I. osztályú, minőségi sarokkanapé német gyártótól. Fix vagy nyitható kivitelben is rendelhető kanapé..
Kifutott termék
-22%
Stefy L kanapé
Stefy L kanapé
Méretei: 268 x 212 cmIgazán kényelmes Olasz kanapé, többféle színben és anyagban is akár, raktárról ..
269 000 Ft 209 000 Ft-tól
-36%
Sten bőr sarokkanapé
Sten bőr sarokkanapé
Méretek: 260x235 cm,Kényelmes kiváló minőségű sarokkanapé. Ágyazható kanapé valódi bőr kárpittal.Kén..
439 000 Ft 279 000 Ft-tól
-36%
Success bőr sarokkanapé
I. osztályú, minőségi valódi bőrkárpitos sarokkanapé német gyártótól. Fix vagy nyitható kialakításba..
419 000 Ft 269 000 Ft-tól
-31%
Success K közepes bőr kanapé
Success K közepes bőr kanapé
Méretek: 270X150 cm.Kényelmes kiváló minőségű sarokkanapé. Fejtámlákkal valódi bőr kárpittal.Kényelm..
259 000 Ft 179 000 Ft-tól
Sunshine L alakú kanapé
Sunshine L alakú kanapé
Kifutott modellEzt a kanapét jelenleg nem forgalmazzuk.Exkluzív kivitelezésű, letisztult vonalvezeté..
Kifutott termék
Sydney kanapé
Sydney kanapé
Méretei : 260 x 181 cmFiatalos, stílusos kanapé...
Kifutott termék
-8%
Taormina sarok kanapé
Taormina sarok kanapé
Íves karfás elegáns bútor, párnás háttámlával ajándék kispárnákkal ez a hullám rúgós hideg habos ko..
196 300 Ft 179 900 Ft-ért
Tigris kanapé - Kifutott termék
Kifutott termék!Fiatalos, lágy pasztellszíneivel számtalan belső térbe könnyen elhelyezhető német, i..
Kifutott termék
Tizió kanapé
Tizió kanapé
Kifutott termék, jelenleg nem kapható.Méretek: 280x205 cm,Német import sarok ülőgarnitúraAnyaga: Tex..
Kifutott termék
Top kanapé
Top kanapé
A kanapé kifutott modell lett.Fiatalos, bőr és szövet anyagokból, számtalan belső térbe könnyen elhe..
Kifutott termék
-57%
Toulon kombinált szövet kanapé
Toulon kombinált szövet kanapé
Klasszikus, egyszerű, számtalan belső térbe könnyen elhelyezhető Német minőségű kanapé. A sarokkiala..
349 000 Ft 149 000 Ft-tól
-32%
Treff kanapé
Treff kanapé
Méretek: 280 x 215 cm,Felső kategóriás sarok kanapé , különböző anyaggal és tágas mérettel, Német mi..
219 000 Ft 149 000 Ft-tól
Treviso sarok kanapé
Méretek: 285 x 172 cmKiváló minőségű egyszerű de nagyszerű sarok kanapé,Akár ágyazható és ágynemű ta..
Kifutott termék
-43%
Vegas Relax kanapé
Vegas Relax kanapé
Az igazi mozi élmény, cinema komplex funkciós sarok ülőgarnitúra mely egymás melletti dupla relax fu..
769 000 Ft 439 000 Ft-ért
-22%
Velence L Kanapé
Velence L Kanapé
Mérete: 300 x 245 cm,Elegáns design-ú sarok kanapé, akár ágyazható és ágyneműtartós kialakításban is..
229 000 Ft 179 000 Ft-tól
-0%
Venecija kanapé
Venecija kanapé
Mérete: 290x210 cmNémet minőségű I.oszt. sarok kanapé, kiváló ár vétek kihagyni.Ára anyagától és fun..
199 000 Ft 199 000 Ft-tól
-31%
Ventura L sarok kanapé
Ventura L sarok kanapé
Méretek: 260x230 cmL profilú ülőgarnitúra. Akát ágyazható és ágyneműtartós kivitelben is.Állítható k..
289 000 Ft 199 000 Ft-tól
Vigo kanapé
Vigo kanapé
Kifutott termék, jelenleg nem elérhető.Méretei: 230*200 cm Komfortos kialakítású kanapé, mely a..
Kifutott termék
Vigo L kanapé
Mérete: 345×290 cm.Fixes kivitelben..
239 000 Ft-tól
-21%
Villa kanapé
Villa kanapé
Exkluzív kivitelezésű, letisztult vonalvezetésű, Német minőségű sarokkanapé. Ággyá alakítható kivite..
198 000 Ft 155 900 Ft-tól
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tételek: 148 / 168 Összesen: 191 (10 Oldal)

Készítette: Komáromi Zsófia
Kapcsolattartó neve: Horváth István - Kanape.net © 2019
Felhívom